Filozófiatörténész, költő, műfordító

Harang kong, csengő bong,
ágak fényesednek,
karácsony napján ők
minden bút felednek.

Belül a rügyeik
új esztendőt várnak,
s nézik a hólombot
fehér gyolcskabátnak.

Az erdők a fákat
a szobákba küldik,
s magukat eközben
emlékekkel fűtik.

Kerengő hópihék
ugrálnak a tájra,
s apró tüllszoknyákat
fűznek rá a fákra.

Madarak repülnek
egyenest az égnek,
és ott fenn maguknak
víg otthont remélnek.

A hóember orrát
répából csinálják,
s benn a gyermekeket
szaloncukrok várják.

Kényesek a cukrok,
kicsi szalonhölgyek,
ágra csimpaszkodnak,
s ott mesék szövődnek.

Mesék üveghegyén
csúsznak már az árvák,
akik minden este
anyjuk szavát várják.

Nagyanya, nagyapa
karácsonyi hangja,
olyanok ők ketten,
mint széken a karfa.

Kezükben kalácsok,
kolbász, hurka, borsos,
nagyapa, nagyanya
kicsinykét sem morcos.

Arcukon mosoly leng,
marcipánvirágok,
azt mondják, ezt hozták,
mert ebből hiány volt.

Énekek repülnek
a rádió torkán,
s szelídebbek annál,
mint tegnap az orkán.

Hópihék vannak a
konyhalevegőben,
és mind megmerül az
édes krémfelhőben.

Leülnek aztán a
pörgő lábasokra,
s azt lesik, kiből lesz
nyalakodó kukta.

Anya, apa rohan,
nem fárad a lábuk,
édes sistergéssel
mesét mond a szájuk.

Odakinn sötét lesz,
s felgyúlnak a fények,
karácsony ágain
táncot jár az ének.

2011