Juhász Anikó:
Óda az anyákhoz

Oswald Spengler élete és filozófiája Találkozások és törésvonalak Amerika felfedezése és az új globális rend Filozófiai elmélkedések a tájról

Közösségi könyvjelzők

Megosztás a Twitter-en

Anyák. Poharuk már akkor
megitat, amikor még világra sem jöttünk.

S nem kell nekünk tengerpart,
hogy a ringás itt hullámozzon köztünk,
mert ha ők kijönnek az utcára,
oly táncba fognak ruhájukon
a len- és vászondarabok,
hogy még az elkóborolt
levelek is visszahuppannak
a fákra.

Anyák, kik, ha mosogatnak, apró
buborékait a letűnt időnek még
egyszer átszitálják,
mielőtt a vizek vad hullámait is
szívükre emelnék,
hogy az Isten onnan
engedje tovább közülük a
legtisztábbakat.

Anyák, kikben véres meggyfa
ring, vagy felkapaszkodik az
útpadkát szegélyező bánat,
ha a gyermek lába botlik,
vagy a szó gyümölcse idő
előtt indul fonnyadásnak...

anyák, a poros úton járók,
a fánkot reggel-este megsütők,

anyák, kiknek ruhájáról leesik a
csat, majd a földre koppan,
s már mindent összetűzne,

össze a boldogságot a
vereslő meggyfákkal,
a poros utat a keskeny szemű
madarakkal, a ringó csípőket az
idők fehér vásznaival, az első szavak
felejthetetlen bölcsőit a halál kis késeivel,

melyeknek élén messzebb táncol
az élet, s messzebb táncolnak
egyszer a levelek is abba a
kavargó messzeségbe,
ahol az anyák még mindig sütnek,
ahol ringó hasukból kibomlik
a távoli ég is,
ahol szájukra terítőt horgol
a csönd, s ahol a szemükben
a legkerekebb halál a gombkötő.