Oswald Spengler élete és filozófiája
Találkozások és törésvonalak
Amerika felfedezése és az új globális rend
Filozófiai elmélkedések a tájról
Közösségi könyvjelzők
Pár éve még együtt figyeltük a
videót, a film ott forgott a képernyő
sík vidékén, te meg itt ültél mellettem,
nevettünk azon, micsoda mókás
kis figurákat csinált belőlünk ez a
gép, amely úgy tapadt húsunkra, ahogy
a méhecske időz kicsit összecsapott
szárnnyal a virágok legbelsőbb termeinek
kapuja előtt. Más életet csinált belőlünk az
a gép. S mi ámultunk, miképp lettünk
egyre többször szereplői annak a filmes
csodának, ami valahogy mégiscsak
belőlünk építkezett. Hogy húsunk
még ott is húsként virágzik, s ráncait
így aztán megtarthatja magának az ég, hogy
a nyár, mely minden évben elszökik
az őszhöz, ott örök sztár, kinek
tündérguzsalyára hiába les, hiába vár a
szél, és bizony hoppon marad az őt
megkívánó tél is, mert mi ülünk, ülünk
abban a filmes nyárban, ahol a kamera
mint virágevő méhecske forog,
ahol a függönyön a levegőnek
minden szikrája külön él…
S aztán az első felismerés, hogy az
ott más élet, más világ rendje, s
mégis úgy szalad szemünk előtt,
ahogy szalad bennünk a vér, mely
öntudatlan hozzánk tartozik, ez
a film, ez a minket lemásoló
műanyagvilág, ez a méhecske
szárnyain táncoló nyár elkezdett
magában pörögni, és ment, szaladt,
az ég ráncait messze elkerülte,
de mi már nem nevettünk azon, hogy
micsoda mókás figurák vagyunk,
s nem boldogított, hogy a tél
havas szeme hiába figyel,
mert te csak ott voltál, csak abban a filmes
nyárban, ott húzódott a nevetéstől
keskenyebbre szemed, függönyöd szikráit
csak ott gyűjtötte be magának a Nap,
ott vált ő teljessé, ott tudta, mi a
meleg, s mi az eleven, én meg
azt tudtam egyre jobban és egyre
élesebben, hogy más életet csinált
belőlünk az a gép, s amíg ő a
fényesség meg a teljesség felé
futott, a halál a te életedre
lepkeszárnyakat rakott.
