Filozófiatörténész, költő, műfordító

Esőcella. Úgy látszik, az Istennek
kockázni támadt kedve. Aztán meg
újságot olvas, az ébredő emberek
lelke számára a napihír.

A könyv ünnepére készülnek most
a standok. Két könyv - a nyomdából
épp csak kikerülve - még összebújik,
gerincükön már nem olvadt arany
a szerző neve, hanem bőrkötésbe
átmentett egyszer-volt vagy talán
most már lesz... ki tudja, oly vékonyka
az idő szalagja, és folyton megreped,
foltozni kellene talán már őt is.

Amott egy másik könyv, pipiskedve
simogatja egy gyerek, s mikor a jeges-
medve fejéhez elér, egyszer csak hó
hull a kezéből... és a jegesmedve
elindul, kiszáll a képből, s megy,
megy egyenest a gyerek után,
s viszi magával a betűket is, húzva
igen, húzva őket azon a
korcsolyapályán, amit a didergő hó
feszített ki a könyv és a lentebb
mocorgó, koszlott kis szandálon
is megálló, kíváncsi élet között.