Oswald Spengler élete és filozófiája
Találkozások és törésvonalak
Amerika felfedezése és az új globális rend
Filozófiai elmélkedések a tájról
Közösségi könyvjelzők
A telepnek volt egy bolondja. Mindenki úgy hívta csak, az esztelen Ricsi. Ahogy teltek-múltak az évek, Ricsi sem adta alább. Kinőtte a cipőjét, a sapkáját, s tán még a meglévő eszéből is kinőtt. Ricsinek azonban azzal a vékonyka eszével is volt hatalma. Mert kiszámíthatatlan volt, s a keze is folyton működött. Elvégre katonáktól leste el, mit hová vagy hová nem kell tenni. Meg aztán kit hogyan kell, avagy hogyan nem kell bekergetni a rémület iszákjába.
Ricsitől sokan féltek, s ha tehették, messze elkerülték. Ricsi azonban olyan mozgékony Ricsi volt. Jött akkor is, amikor nem kellett. S a közelébe érve újra és újra visítva futott szét az aprónép. Ricsi élvezte ezt, s mindig újabb és újabb mókákat talált ki.
Egy reggel azt szelte ki abból a vékonyka eszéből, hogy ő lesz a bolt előtt álldogáló cukros bácsi. Standja persze nem volt, csak várakozó- és szemlélő helye. Ricsin akkor volt egy sokzsebes kabát is, mivel, ha az esze még nem is, a térde már dideregni kezdett, elég sok hideget fújt ki magából az idő.
Szüret időszaka volt, a gömbölyded szőlőszemek már csurig voltak önmagukkal, akár a szélnek is megengedték volna, hogy szakítson egyet-kettőt belőlük. A szőlősök pincéiben nagy volt a sürgés-forgás, így arra sem figyelt senki, hogy Ricsi, aki az előbb még az udvaron volt, a következő percben már a pincéből jött elő. Vékonyak voltak a mozdulatai, karjával szorosan a zsebéhez tapadt, mintha ott rejtegetne valamit.
S aztán megállt. Figyelni kezdett. Egy aprócska kislány jött arra. Ő is várt a bolt előtt, egy elkerített helyen. Az anyját várta, aki a kislánynak a bolt mélyéről néha cukrot hozott, olyan szivárványosan áttetszőt. A lányka, míg várakozott, köröket rajzolt maga köré a földre, biztonságba helyezte önmagát.
A körök vonala azonban egyszer csak inogni kezdett. Ricsi árnyéka volt az, ami lökött rajtuk egyet.
- Kérsz cukorkát? - kérdezte a fiú.
A kislány, akiben az esztelen Ricsiről szóló hírek már mély alagutat vágtak, és emiatt jobb lábát maga is védekezően a kör vonalára helyezte, habozni kezdett.
- Cukorkát? - mondta némiképp megenyhülve.
- Azt - erősítette meg a hitében Ricsi.
- Olyan szivárványosat? - érkezett a kérdés.
- Hát... Mi mást? - biccentett rá Ricsi.
Szép volt a cukorka, kékebb az égnél, amikor Ricsi felmutatta a lefelé pergő Nap alatt. A szőlőcukorka azonban nagyon csurig lehetett, mert a kislány szája egyszer csak habzani kezdett.
- Mi ez? - kérdezte ijedten az anya, aki ekkor már kijött a boltból.
- Felhő - jegyezte meg gúnyosan Ricsi, mert ott téblábolt még egy darabig.
A kórházban sokáig küzdöttek a kék cukorkával. Kérlelték gumicsővel, fürdették kórházi tóban, még langy permetesőben is. Aztán, amikor az orvos kézbe vehette, egy vékonyka szóval csak ennyit mondott: rézgálic.
2011
