Oswald Spengler élete és filozófiájaTalálkozások és törésvonalakAmerika felfedezése és az új globális rendFilozófiai elmélkedések a tájról
Közösségi könyvjelzők
Hozzá mentem. Vittem emlékét a régi nyaraknak. Zöld felfutását a tájnak s annak a különös rohanásnak izgága lépteit. Ünnep volt akkor minden, valami nagy-nagy ünnep (máig elhatott). A virág tudta színét, a szoba terének megnyílt ragyogását, s kezed... kezed a türelem váró, majd vágtató útjait. Bennünk ismert a rét magára, bennünk a ház s akácaiban az oktalan kis liget. Hogy a fiatal felejtés mikor kezdődött? - a virág színében, bukott cserepeiben az épülő szájnak vagy azon a résekbe csukható vékony éjszakán? Mert jött. S nem alszunk azóta saját szemünkben sem. Teszünk, mint ki szót vált, mint kinek dolga van a léttel. Én elkapom, te elkapod a szavak rézsútos zuhanását. S ő fáradtan nyelvünk megtartó erejére költözik. De, jaj, micsoda játéka az a régi nyaraknak, mikor a körvonal ünnepes magaddal szobákat nyitva, kulcstól eloldva újra megtelik.